Ismerjük meg egymást

Mondhatnám hangzatosan, hogy már kisgyerekkorom óta érdekelt a divat, de nem teljesen fedné a valóságot. Valóban volt egy röpke gondolatom egyszer, hogy divattervező leszek, ha nagy leszek, de tekintve hogy a rajztudásom a pálcika emberben ki is merül, ezt a vágyamat gyorsan el is kellett engednem. Váltottam arra, hogy vadászpilóta leszek, de ha más nem, legalábbis haditudósító. De egyik sem lettem. Szerencsére.

Hosszabb út vezetett addig, amíg szakmai téren is rátaláltam önmagamra. Lassan 10 éve viszont azt érzem, a legjobb helyen vagyok.

Szakmám szinte minden területén volt alkalmam dolgozni. Televízió, filmek, fotózások. De igazán maradandót mindig is a stílustanácsadással tudtam adni és alkotni. A média világában egyszer lekapcsolódnak a fények és azzal véget is ér a csillogás, a ’’varázslat’’. A személyes stílustanácsadásokon viszont olyan, akár egész életre szóló tanácsokat tudok másoknak adni, amit minden nap, minden percében tud használni. Nem beszélve arról, hogy a külsőnkben történő változás kihat a lelkünkre, életünkre is.

Tapasztalatom szerint soha nem is lehet különválasztani a belsőt a külsőtől, a ruhát az embertől. A külső szépséghez belülről kell elindulnunk. A megfelelő ruhákkal ezt a szépségünket tudjuk kiemelni, keretbe foglalni és megmutatni a külvilágnak mindazt, ami bennünk rejlik.

Én csak elhúzom előled a függönyt, így te magad ragyoghatsz és a személyes varázsod egy életen át elkísér, hiszen most is benned van.

Kérdésed van?

Keress a +36-70-702-2535 telefonszámon vagy a hello@littleblackdress.hu e-mail címen.
Legkésőbb 24 órán belül válaszolok!