
A HalfPrice-ban jártam
Augusztus 12-én megnyitott Magyarországon az első HalfPrice üzlet, a korábban 3 szintes CCC cipőüzletként működő, illusztris Vörösmarty tér 1. szám alatt.
Ahogy magánemberként, úgy céges környezetben is nagyon sokat számít a megjelenésünk. Akár napi szinten ügyfelekkel foglalkozó dolgozói vannak, akár fontos üzleti tárgyalásokat bonyolítanak le munkatársaival, a sikert nagyban befolyásolja az öltözködés. Azon túl, hogy az üzleti élethez, munkahelyi viselethez tartozó öltözködési normákat betartjuk, sokkal többet is tehetünk. Ruházatunkkal sugározhatunk bizalmat, határozottságot és megbízhatóságot. Ennek elengedhetetlen kellékei például a színek. Tanulmányok szerint, ha valaki a saját színkészletével ellentétes színeket visel, hiába mond igazat, kevésbé hisznek neki az emberek, míg ha színkészletével harmonizáló színekbe öltözik sokkal nyitottabban állnak a mondanivalója felé.
A munkában maximumot nyújt. A megjelenéssel miért tenne máshogy?
Kérjen kihelyezett stílustanácsadás rendezvényekre, céges partikra. Kedveskedjen vendégeinek, kollégáinak rapid stílustanácsadással.
Minden cég, így a céges ajánlatok is egyediek. Keressen email-en vagy telefonon, hogy egyeztessük a részleteket.
Keressen a +36-70-702-2535 telefonszámon vagy a hello@littleblackdress.hu e-mail címen.
Legkésőbb 24 órán belül válaszolok!